En linguistique, un allophone est l'une des réalisations sonores possibles d'un phonème.

PropertyValue
dbpedia-owl:abstract
  • En linguistique, un allophone est l'une des réalisations sonores possibles d'un phonème. Contrairement à deux phonèmes entre eux, deux allophones d'un même phonème ne peuvent s'opposer en distinguant des unités de sens distincts dans une langue : les locuteurs leur attribuent le même rôle fonctionnel en phonologie, même quand ils perçoivent la différence phonétique entre les deux.Dans le texte qui suit, une forme entre crochets indique une transcription phonétique, tandis qu'une entre barres obliques indique une transcription phonologique.
  • Alofon ve fonetice a fonologii označuje jeden z možných zvuků, tedy způsobů artikulace určitého fonému. Alofon na rozdíl od fonému nebývá v písmu odlišován odpovídajícím grafémem.
  • In fonologia, un allofono o variante combinatoria di un fonema è una realizzazione fonetica che in una determinata lingua non ha carattere distintivo, ma si trova a essere in distribuzione complementare con gli altri allofoni dello stesso fonema.In italiano un esempio lampante è rappresentato dal fonema /n/, che possiede ben cinque allofoni. Se si considerano, per esempio, le parole naso, Gianpaolo, mangiare, conca e anfibio, in ognuna di esse il fonema /n/ è realizzato in realtà utilizzando foni diversi, rispettivamente [n] (nasale dentale), [m] (nasale bilabiale, esistente anche come fonema e scritto "m"), [ɲ] (nasale palatale, esistente anche come fonema, nel qual caso è scritto "gn"), [ŋ] (nasale velare), [ɱ] (nasale labiodentale). Di questi foni, solo due ([m] e [ɲ]) sono anche, in altri contesti, fonemi: gli altri risultano esclusivamente dal cambiamento del punto di articolazione del fonema, influenzato dai fonemi adiacenti.Per continuare con gli esempi, in panca e valanga il fono nasale velare [ŋ] è foneticamente differente dalla /n/ di pane ([n], alveolare: /ˈpane/ [ˈpaːne]) e, anche se si pronunciasse [ˈpãɑ̃ŋɘ], non distinguerebbe una nuova parola per i parlanti italiani.In /ˈpanka/ [ˈpaŋka] e /vaˈlanga/ [valaŋga] il carattere velare di /n/ è determinato dalla consonante velare che segue ([k] o [ɡ]); si parla dunque di "allofono contestuale" (o di "variante combinatoria" o "tassofono") del fonema /n/.Non tutti gli allofoni sono determinati dal contesto linguistico in cui si vengono a trovare, ma da altri tipi di contesti. La [ŋ] velare di [ˈpãɑ̃ŋɘ] è un tipico tratto regionale settentrionale; la «r moscia» (/r/ uvulare [ʀ, ʁ]) è dovuta a difetti di pronuncia, a particolari abitudini dei singoli parlanti o alla loro provenienza regionale (in Italia è frequente in Valle d'Aosta, in Alto Adige, a Parma, e nel piccolo comune di Paularo in Carnia; la cosiddetta «lisca» è un difetto di pronuncia che fa realizzare la consonante costrittiva alveolare solcata non-sonora /s/ come [ɬ] (fono costrittivo laterale alveolare non-sonoro) e la costrittiva alveolare solcata sonora /z/ come [ɮ] (fono costrittivo laterale alveolare sonoro); è curioso notare come /ɬ/ sia invece un fonema in gallese (grafia "ll, come nel cognome Lloyd). In tutti questi casi non si è in presenza di allofoni contestuali in senso linguistico, ma di "variofoni" che possono essere dovuti a "difetti" di pronunzia, o ad un idioletto, ovvero a una particolare produzione linguistica individuale, a caratteristiche fonostilistiche reputate prestigiose (i "sociofoni"), o ad una forte pronuncia regionale (i "geofoni").
  • Als Allophon (aus griech. allo „anders als“, fone „Stimme“, bed. „andersklingend“) bezeichnet man in der Linguistik eine lautliche Variante eines Phonems. Allophone werden auch als Phonemvarianten oder subphoneme Varianten bezeichnet.
  • En fonética, se llama alófono a cada uno de los fonos o sonidos que en un idioma dado se reconoce como un determinado fonema, sin que las variaciones entre ellos tengan valor diferenciativo; cada fono corresponde a una determinada forma acústica, pero en las reglas de la lengua se los considera como poseyendo el mismo valor.
  • Een allofoon is in de spraak een uitspraakvariant van één bepaalde, minimale (distinctieve) klank, die niet tot betekenisverandering leidt. Klankvarianten worden alleen elkaars “allofonen” genoemd: als zij deel uitmaken van hetzelfde foneem èn als zij elkaar afwisselen op grond van hun plaats in bepaalde fonologische contexten.
  • Аллофо́н (греч. άλλος другой и φωνή звук) — реализация фонемы, её вариант, обусловленный конкретным фонетическим окружением. В отличие от фонемы, является не абстрактным понятием, а конкретным речевым звуком. Совокупность всех возможных позиций, в которых встречаются аллофоны одной фонемы, называется дистрибуцией фонемы. Носители языка хорошо распознают фонемы, то есть смыслоразличительные единицы языка, и не всегда в состоянии распознать отдельные аллофоны одной фонемы. Фонемы в сознании говорящих обычно представлены основными аллофонами.Основно́й аллофо́н — такой аллофон, свойства которого минимально зависят от позиции и фонетического окружения.Основными аллофонами в русском языке считаются: гласные в изолированном произнесении; твёрдые согласные перед ударным [а]; мягкие согласные перед ударным [и].Основные аллофоны обычно реализуются в сильной позиции звука. Сильная позиция — это позиция, в которой возможно максимальное количество фонем данного типа. В русском языке для гласных сильной позицией является положение под ударением, для согласных — перед гласным непереднего ряда.
  • A alofonia constitui a variante fonética de um fonema.Cada fonema pode ser realizado pelo falante de forma diferente, resultando em fones diferentes. Os alofones são fones cujo feixe de traços comum os permite associar a um fonema. A variação na realização pode ser livre ou resultar de distribuição complementar. Dito de outro modo, há alofones que são foneticamente distintivos e há alofones que não são foneticamente distintivos. As diferentes realizações da vibrante múltipla, nas variedades do português europeu, são um exemplo de alofonia em distribuição livre. Isto significa que a realização do fonema /ʀ/ não é fonologicamente motivada. Por outro lado, há alofones que são contextualmente motivados, encontrando-se em distribuição complementar, isto é, num mesmo segmento só se encontra um dos alofones dos vários possíveis. Concretizando com exemplos, na palavra "carro", o fonema /ʀ/ (terceiro segmento) pode ser realizado livremente de formas diferentes (distribuição livre). O fonema /ʀ/ pode ser ápico-alveolar [r], dorso-velar [ʁ] ou uvular [ʀ]. Outro exemplo, no português brasileiro, nas palavras "mel" e "lua" os alofones do fonema [l] são contextualmente determinados. O fonema /l/ em fim de sílaba ou de palavra tem uma realização diferente da dos casos em que o fonema se apresenta em início de palavra ou de sílaba. O fonema /l/ pode corresponder aos fones [l] ("lua" ['lua]) ou corresponder ao som [w] ("mel" [mɛw]). Outro exemplo de alofones em distribuição complementar vem também do português brasileiro. Nos dialetos mineiro e carioca, por exemplo, o fonema /t/ realiza-se foneticamente como [t] ou [tʃ], a depender da posição em que ocorre na palavra. [tʃ] ocorre diante da vogal [i] ("tia" ['tʃia] ou "latim" [la'tʃĩ]) e [t] diante das demais vogais ("tua" ['tua], "tombo" ['tõbu]). Nesse caso, tanto [t] quanto [tʃ] são alofones ou variantes previsíveis (pelo contexto em que ocorrem) de um mesmo segmento abstrato, o fonema (/t/).A alofonia pode resultar em novas oposições fonológicas, reorganizando o sistema fonológico de uma língua. Trata-se de um fenómeno fonético comum nas línguas naturais.
  • Un al·lòfon és un so de la parla que actua com a variant d'un fonema en un context determinat, és a a dir, un mateix fonema (abstracció ideal del so) pot materilitzar-se en diferents al·lòfons segons els sons que estiguin propers a ell i que el puguin influir en els paràmetres articulatoris. Per exemple, el fonema [n] en català pot variar el seu punt d'articulació per assimilació segons el so que tingui al darrere, transformant-se en l'al·lòfon labiodental, velar... Els fonemes /b/, /d/, i /g/ que es realitzen com a oclusius ([b], [d], [g])en posició inicial absoluta o després de pausa, després d'un so oclusiu o nasal, en posició implosiva, després de /f/ en el cas del fonema /b/, després de lateral en el cas del fonema /d/; en els altres contexts (especialment entre vocals, entre vocal i /r/ o entre /r/ i vocal) es realitzen com a aproximants o espirants ([β], [δ], [Ɣ]).
  • 異音(いおん、英: allophone)とは、ある音素がいくつかの異なる音声として現れるときに、その個々の互いに異なる音声を指す。
  • 이음(異音) 또는 변이음(變異音)은 어떤 말소리가 여러 조건에서 다른 발음이 될 경우 언어 화자의 머릿속에는 같은 말소리로 인식되는 소리를 말한다. 즉 같은 음소로 인식되는 소리. 1예를 들면 한국어의 음소 /k/ (/ㄱ/)는 어두에서는 무성 연구개 파열음 [k]가 되고 유성음과 유성음 사이(모음과 모음이나 비음과 모음 사이)에서는 유성 연구개 파열음 [ɡ] 또는 유성 연구개 마찰음 [ɣ]가 되는데 한국인은 같은 소리로 인식한다. 이러한 경우 [k], [ɡ], [ɣ]는 /k/의 이음이라고 할 수 있다.이음은 상보적 분포를 하는 조건 이음과 그렇지 않은 자유 이음이 있다.
  • In phonology, an allophone (/ˈæləfoʊn/; from the Greek: ἄλλος, állos, "other" and φωνή, phōnē, "voice, sound") is one of a set of multiple possible spoken sounds (or phones) used to pronounce a single phoneme. For example, [pʰ] (as in pin) and [p] (as in spin) are allophones for the phoneme /p/ in the English language. Although a phoneme's allophones are all alternative pronunciations for a phoneme, the specific allophone selected in a given situation is often predictable. Changing the allophone used by native speakers for a given phoneme in a specific context usually will not change the meaning of a word but the result may sound non-native or unintelligible. Native speakers of a given language usually perceive one phoneme in their language as a single distinctive sound in that language and are "both unaware of and even shocked by" the allophone variations used to pronounce single phonemes.
  • Az allofón vagy ejtésváltozat a fonológiában azon beszédhangok egyike, melyek azonos fonéma alá tartoznak. Ellentétje az archifonéma (több fonéma azonos ejtése bizonyos hangkörnyezetben).A magyarban például a madár és a hamvas szó m-je, a nép, a pénz és a bank szó n-je, a nyár és a kényszer ny-je, a kicsi és a kakas k-ja, a jó és a lépj j-je, a hó, az ihlet és a sah h-ja, a sír és a színház í-je, az eper és az erre e-je azonosnak tűnik, de valójában különböző hang. Mindezek az egyes fonémák különféle allofónjai, melyeket a fonetikában önálló jelekkel jelölnek.A fonémáknak más nyelvekben is vannak allofónjaik, például angolul a pin és a spin szóban másképp ejtik a p hangot: az előbbi szóban aspiráltan (hehezettel), ph-ként, az utóbbiban aspirálatlanul (mint a magyar p-t).Az egyes nyelvekben jelentős különbségek vannak abban, hogy két hangot fonémáknak vagy allofónoknak tekint-e. Így például a magyarban a nép és a bank szó n-je ugyanazon fonéma két allofónja, míg az angolban a két hang két önálló, teljes értékű fonémát takar (éppúgy, mint a d és a g a magyarban). A különbség abból adódik, hogy a magyarban a váltakozás pusztán a hangkörnyezet függvénye: nincs két olyan szó, amit csak az különböztetne meg, hogy az egyikben az egyikféle n-et ejtik, a másikban a másikfélét: ha adott a hangkörnyezet, az egyik helyzetben csak ezt ejthetjük, a másikban pedig csak azt. – Az angolban viszont a két hang azonos helyzetben is állhat, sőt találunk olyan szópárokat is, amelyeket csak ez különböztet meg egymástól (például sin és sing, kin és king – ezeket minimális párnak hívják), ezért e két hangot az angolban két különböző fonémának kell tekintenünk.Hasonlóképpen a spanyolban, ahol ugyanúgy létezik b és v hang (noha az utóbbit csak két ajakkal képzik), illetve betű, mint a magyarban, ennek ellenére a spanyolban a b és v egyetlen fonéma ejtésváltozatának számítanak, lévén, hogy azonos hangkörnyezetben mindkettő egyformán hangzik, azaz csak írásban képesek jelentéseket megkülönböztetni. Példák: a tuvo („neki volt”) és a tubo („cső, alagút”) szavak mindkettő [tuvo]-nak hangzik (lágy v-vel ejtve); ugyanígy a bota („csizma”) és a vota („szavaz”) egyaránt [bota]-nak hangzanak.Az allofónok különbözőségének általában nem vagyunk tudatában. Viszont ha egy fonémát kiragadunk a nyelvi környezetéből, a hallgató számára egész más hangnak tűnhet. Így például ha egy angol nyelvű hallgató úgy hallja felvételről a spin szót, hogy a s (magyar sz) hangot elhagyják, könnyen lehet, hogy bin-nek fogja hallani, mivel az angol nyelvben a szó eleji aspirálatlan p csak zöngésként (azaz b-ként) szokott előfordulni.A fonéma önmagában csak elvont dolog. Nem minden fonémának vannak jelentősen különböző allofónjai, de mindig akadnak kisebb ejtésbeli különbségek a helyzettől függően. A beszédhang olyan hang, amelynek meghatározott formája van mint hanghullámnak, az allofón pedig olyan beszédhang, amelyet egy fonéma egyik tagjának tekintünk. Az egyes nyelvek beszélői úgy észlelik a fonémát, mint nyelvüknek egy egyedi megkülönböztető hangját.
  • Alofon (allofon) – realizacja fonemu zawierająca oprócz cech fonologicznie relewantnych również szereg cech nierelewantnych w zależności od pozycji głoski (w stosunku do innych) i mówiącego.Wyróżnia się alofony: kombinatoryczne – głoski, których wystąpienie zdeterminowane jest przez kontekst fonologiczny; wybór danego wariantu zależy od sąsiedztwa dźwiękowego głoski; fakultatywne – głoski, w przypadku których możliwa jest wzajemna substytucja.
dbpedia-owl:wikiPageID
  • 4412055 (xsd:integer)
dbpedia-owl:wikiPageLength
  • 7601 (xsd:integer)
dbpedia-owl:wikiPageOutDegree
  • 41 (xsd:integer)
dbpedia-owl:wikiPageRevisionID
  • 90666782 (xsd:integer)
dbpedia-owl:wikiPageWikiLink
prop-fr:wikiPageUsesTemplate
dcterms:subject
rdfs:comment
  • En linguistique, un allophone est l'une des réalisations sonores possibles d'un phonème.
  • Alofon ve fonetice a fonologii označuje jeden z možných zvuků, tedy způsobů artikulace určitého fonému. Alofon na rozdíl od fonému nebývá v písmu odlišován odpovídajícím grafémem.
  • Als Allophon (aus griech. allo „anders als“, fone „Stimme“, bed. „andersklingend“) bezeichnet man in der Linguistik eine lautliche Variante eines Phonems. Allophone werden auch als Phonemvarianten oder subphoneme Varianten bezeichnet.
  • En fonética, se llama alófono a cada uno de los fonos o sonidos que en un idioma dado se reconoce como un determinado fonema, sin que las variaciones entre ellos tengan valor diferenciativo; cada fono corresponde a una determinada forma acústica, pero en las reglas de la lengua se los considera como poseyendo el mismo valor.
  • Een allofoon is in de spraak een uitspraakvariant van één bepaalde, minimale (distinctieve) klank, die niet tot betekenisverandering leidt. Klankvarianten worden alleen elkaars “allofonen” genoemd: als zij deel uitmaken van hetzelfde foneem èn als zij elkaar afwisselen op grond van hun plaats in bepaalde fonologische contexten.
  • 異音(いおん、英: allophone)とは、ある音素がいくつかの異なる音声として現れるときに、その個々の互いに異なる音声を指す。
  • 이음(異音) 또는 변이음(變異音)은 어떤 말소리가 여러 조건에서 다른 발음이 될 경우 언어 화자의 머릿속에는 같은 말소리로 인식되는 소리를 말한다. 즉 같은 음소로 인식되는 소리. 1예를 들면 한국어의 음소 /k/ (/ㄱ/)는 어두에서는 무성 연구개 파열음 [k]가 되고 유성음과 유성음 사이(모음과 모음이나 비음과 모음 사이)에서는 유성 연구개 파열음 [ɡ] 또는 유성 연구개 마찰음 [ɣ]가 되는데 한국인은 같은 소리로 인식한다. 이러한 경우 [k], [ɡ], [ɣ]는 /k/의 이음이라고 할 수 있다.이음은 상보적 분포를 하는 조건 이음과 그렇지 않은 자유 이음이 있다.
  • Alofon (allofon) – realizacja fonemu zawierająca oprócz cech fonologicznie relewantnych również szereg cech nierelewantnych w zależności od pozycji głoski (w stosunku do innych) i mówiącego.Wyróżnia się alofony: kombinatoryczne – głoski, których wystąpienie zdeterminowane jest przez kontekst fonologiczny; wybór danego wariantu zależy od sąsiedztwa dźwiękowego głoski; fakultatywne – głoski, w przypadku których możliwa jest wzajemna substytucja.
  • In fonologia, un allofono o variante combinatoria di un fonema è una realizzazione fonetica che in una determinata lingua non ha carattere distintivo, ma si trova a essere in distribuzione complementare con gli altri allofoni dello stesso fonema.In italiano un esempio lampante è rappresentato dal fonema /n/, che possiede ben cinque allofoni.
  • A alofonia constitui a variante fonética de um fonema.Cada fonema pode ser realizado pelo falante de forma diferente, resultando em fones diferentes. Os alofones são fones cujo feixe de traços comum os permite associar a um fonema. A variação na realização pode ser livre ou resultar de distribuição complementar. Dito de outro modo, há alofones que são foneticamente distintivos e há alofones que não são foneticamente distintivos.
  • In phonology, an allophone (/ˈæləfoʊn/; from the Greek: ἄλλος, állos, "other" and φωνή, phōnē, "voice, sound") is one of a set of multiple possible spoken sounds (or phones) used to pronounce a single phoneme. For example, [pʰ] (as in pin) and [p] (as in spin) are allophones for the phoneme /p/ in the English language. Although a phoneme's allophones are all alternative pronunciations for a phoneme, the specific allophone selected in a given situation is often predictable.
  • Аллофо́н (греч. άλλος другой и φωνή звук) — реализация фонемы, её вариант, обусловленный конкретным фонетическим окружением. В отличие от фонемы, является не абстрактным понятием, а конкретным речевым звуком. Совокупность всех возможных позиций, в которых встречаются аллофоны одной фонемы, называется дистрибуцией фонемы. Носители языка хорошо распознают фонемы, то есть смыслоразличительные единицы языка, и не всегда в состоянии распознать отдельные аллофоны одной фонемы.
  • Un al·lòfon és un so de la parla que actua com a variant d'un fonema en un context determinat, és a a dir, un mateix fonema (abstracció ideal del so) pot materilitzar-se en diferents al·lòfons segons els sons que estiguin propers a ell i que el puguin influir en els paràmetres articulatoris. Per exemple, el fonema [n] en català pot variar el seu punt d'articulació per assimilació segons el so que tingui al darrere, transformant-se en l'al·lòfon labiodental, velar...
  • Az allofón vagy ejtésváltozat a fonológiában azon beszédhangok egyike, melyek azonos fonéma alá tartoznak. Ellentétje az archifonéma (több fonéma azonos ejtése bizonyos hangkörnyezetben).A magyarban például a madár és a hamvas szó m-je, a nép, a pénz és a bank szó n-je, a nyár és a kényszer ny-je, a kicsi és a kakas k-ja, a jó és a lépj j-je, a hó, az ihlet és a sah h-ja, a sír és a színház í-je, az eper és az erre e-je azonosnak tűnik, de valójában különböző hang.
  • Alofonoa hiztun arruntak hautematen ez duen hots aldaera da, berak zein bestek ahoskatua. Esaterako, euskaraz ez dira berdin ahoskatzen beheranzko diptongo bateko bokal hertsia eta bokal hertsi silabagile antzeko bat, baina hiztun arruntak ez dira horretaz konturatzen. Transkripzio estua egitean, ordea, adituek diptongoko bokal hertsi hori erdibokal bezala /j/ edo /w/ idatziko dute eta ez /i/ edo /u/.Beste adibide bat: herskari/hurbilkari ahostunak.
rdfs:label
  • Allophone (phonologie)
  • Allofono
  • Allofoon
  • Allofón
  • Allophon
  • Allophone
  • Alofon
  • Alofon
  • Alofonia
  • Alofono
  • Al·lòfon
  • Alófono
  • Аллофон
  • 異音
  • 이음
owl:sameAs
http://www.w3.org/ns/prov#wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbpedia-owl:wikiPageDisambiguates of
is dbpedia-owl:wikiPageWikiLink of
is foaf:primaryTopic of